Djabe: Forward Live mediabook, 2CD+2DVD

30 

A Djabe zenekar 2014-ben jelentette meg Forward címmel a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen készített albumát. A kritika és a hallgatók szerint is a zenekar pályafutásának legnagyobb szabású műve készült el. A lemez egyik legfőbb erénye, hogy olyan kompozíciók születtek, ahol a szimfonikus zenekar és a Djabe megszólalásban egyenrangú partnerek, a két zenei világ teljesen kiegészíti egymást, együtt képeznek egy új egységet. Sokak szerint ez az eddig készült legjobb Djabe lemez. A műveket Barabás Tamás és Égerházi Attila jegyzik, a szimfonikus részeket Barabás Tamás írta, a szimfonikusok hangszerelését Kovács Zoltán készítette el. Az album koncert bemutatójára 2015. november 10-én került sor Budapesten a Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar a teljes albumot eljátszotta. A karmester Reményi József volt. A Forward album anyaga mellett, a koncert műsorát két órásra kiegészítendő, Barabás Tamás szimfonikus verzióban újraértelmezte Jégvilág című kompozícióját, és született egy egyveleg régebbi Djabe számokból, szintén a szimfonikusokkal kiegészülve. A stúdió felvételen több vendégzenész is játszott, akik közül szerepükben a két legjelentősebb muzsikus, az azerbajdzsáni taros Malik Mansurov, és a hazai tablás Mótyán Tibor szintén ott volt az előadáson. A koncert kétféle kiadványban is hozzáférhető. A 64 oldalas, keményfedeles könyvbe két CD és két DVD korong is került. A könyvben gazdag képanyaggal illusztrálva olvashatunk az album és a koncert történetéről több szerző és kritikus tollából, magyar és angol nyelven. A CD-ken meghallgatható a koncert teljes hangfelvétele. Az első DVD-n pedig megnézhető a 24 kamerával rögzített koncert, valamint egy rövid dokumentumfilm is. A koncert 24 bit/48 kHz sztereó PCM, és 24 bit/96kHz DTS surroundban is elérhető a DVD-n. A második DVD-n az eredeti Forward stúdióalbum kapott helyet. A legkiválóbb minőséget biztosító 24 bit/96 kHz MLP sztereó és surround hangsávok mellett, DTS 5.1 és PCM 2.0 hangsávok is kerültek a lemezre. Ez a DVD is tartalmaz extra videó és audió anyagokat. A Djabe és Miskolci Szimfonikus Zenekar Müpában adott koncertjének filmváltozatára nyugodtan mondhatjuk, hogy minden idők legjobb Djabe koncertfilmje.>>

Product Description

Érdekelhetnek még…

  • Akció!

    Djabe: Forward DVD-Audio

    15 
  • Djabe with MSO: Forward Live 2LP

    20 
  • Djabe: Forward 2LP+CD

    23 
  • Djabe: Forward CD

  • Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató