RELEASED: 2018
ARTIST: Djabe and the Hungarian Symphony Orchestra Miskolc
LABEL: GR1993 Records
CATALOGUE NUMBER: GR-130
NUMBER OF DISCS: 4
Forward Live mediabook, 2CD+2DVD

A Djabe zenekar 2014-ben jelentette meg Forward címmel a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen készített albumát. A kritika és a hallgatók szerint is a zenekar pályafutásának legnagyobb szabású műve készült el. A lemez egyik legfőbb erénye, hogy olyan kompozíciók születtek, ahol a szimfonikus zenekar és a Djabe megszólalásban egyenrangú partnerek, a két zenei világ teljesen kiegészíti egymást, együtt képeznek egy új egységet. Sokak szerint ez az eddig készült legjobb Djabe lemez. A műveket Barabás Tamás és Égerházi Attila jegyzik, a szimfonikus részeket Barabás Tamás írta, a szimfonikusok hangszerelését Kovács Zoltán készítette el. Az album koncert bemutatójára 2015. november 10-én került sor Budapesten a Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar a teljes albumot eljátszotta. A karmester Reményi József volt. A Forward album anyaga mellett, a koncert műsorát két órásra kiegészítendő, Barabás Tamás szimfonikus verzióban újraértelmezte Jégvilág című kompozícióját, és született egy egyveleg régebbi Djabe számokból, szintén a szimfonikusokkal kiegészülve. A stúdió felvételen több vendégzenész is játszott, akik közül szerepükben a két legjelentősebb muzsikus, az azerbajdzsáni taros Malik Mansurov, és a hazai tablás Mótyán Tibor szintén ott volt az előadáson. A koncert kétféle kiadványban is hozzáférhető. A 64 oldalas, keményfedeles könyvbe két CD és két DVD korong is került. A könyvben gazdag képanyaggal illusztrálva olvashatunk az album és a koncert történetéről több szerző és kritikus tollából, magyar és angol nyelven. A CD-ken meghallgatható a koncert teljes hangfelvétele. Az első DVD-n pedig megnézhető a 24 kamerával rögzített koncert, valamint egy rövid dokumentumfilm is. A koncert 24 bit/48 kHz sztereó PCM, és 24 bit/96kHz DTS surroundban is elérhető a DVD-n. A második DVD-n az eredeti Forward stúdióalbum kapott helyet. A legkiválóbb minőséget biztosító 24 bit/96 kHz MLP sztereó és surround hangsávok mellett, DTS 5.1 és PCM 2.0 hangsávok is kerültek a lemezre. Ez a DVD is tartalmaz extra videó és audió anyagokat. A Djabe és Miskolci Szimfonikus Zenekar Müpában adott koncertjének filmváltozatára nyugodtan mondhatjuk, hogy minden idők legjobb Djabe koncertfilmje.

Tracklista

CD 1
Sheafs Are Dancing
Kilinama
Street Scene Of Hajdúböszörmény
Take A Deep Breath
Forward, Hang Out
New Words
Lava Lamp
Life Spirit,

CD 2

Mr. East, Wind Tale
Flying, Iceworld
Twin Pines
My Day
Hortobágy At Winter,
Clouds Dance
First Step
Dark Soup
Butterfly
House On The Hill

DVD 1
Forward Live

(PAL, DVD9, PCM 2.0 24 bit/48 kHz, DTS 5.1 24 bit/96 KHz)
Sheafs Are Dancing, Kilinama
Street Scene Of Hajdúböszörmény
Take A Deep Breath
Forward
Hang Out
New Words
Lava Lamp
Life Spirit
Mr. East
Wind Tale
Flying
Iceworld
Twin Pines
My Day
Hortobágy At Winter
Clouds Dance
First Step
Dark Soup
Butterfly
House On The Hill

Extra: Journey to the Palace of Arts – documentary

DVD2
Forward studió album

(NTSC, DVD10, DVD Audio – MLP 2.0, MLP 5.1 24 bit/96 KHz; DVD Video – PCM 2.0, DTS 5.1 24 bit/96 KHz Dolby Digital 5.1 24 bit/48 KHz
Forward
Lava Lamp
Hang Out
Twin Pines
Mr. East
New Words
Life Spirit
Wind Tale
My Day
Forward Symphonic Suite

Extrák: Strings Are Moving Forward – documentary
Analogue vinyl master (24/96 flat transfer)

A koncerten közreműködött előadók:
Miskolci Szimfonikus Zenekar;
Barabás Tamás – basszusgitár;
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek;
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek;
Malik Mansurov – tar;
Kovács Ferenc – trombita, hegedű, ének;
Banai Szilárd – dob; Mótyán Tibor – tabla, ütőhangszerek

Copyright © Gramy-H Ltd. All rights reserved. 1092 Budapest, Ráday u. 40. djabe@djabe.com