Djabe special guest Chieli Minucci – Tour of Waterfalls 2024. május 23-28.

A Djabe zenekar 2024. májusban ismét turnézik Magyarországon! Nem is akármilyen programmal, hiszen nemzetközi világsztár, Chieli Minucci amerikai gitárossal lépnek fel több nagyvárosban is!

Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője.

A nyolcvanas és kilencvenes években a Special EFX a tengerentúli jazz élet egyik legjelentősebb zenekara volt, és mind a mai napig kiemelkedő résztvevője, több Grammy jelöléssel a tarsolyukban.

Magyarországon a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki a legutóbbi Special EFX albumot vinylen. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös európai turnéra indulnak.

A turné a Tour of Waterfalls címet kapta. A Djabénak és Chielinek is van egy Waterfall című kompozíciója. A két szerzemény foglalja keretbe a műsort, melyben Chieli Minucci, Djabe és Special EFX számok hangzanak majd el.

Chieli Minucci – gitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Barabás Tamás – basszusgitár
Zana Zoltán – saxofon, EWI
Kaszás Péter – dobok, ének
Bubenyák Zoltán – billentyűs hangszerek

A turné állomásai:

május 23Budapest Jazz Club

május 24Ady Művház, Miskolc
Előzenekar – Android

május 25Debreceni Egyetem, Liszt Terem
Előzenekar – Android

május 27Veszprém, Hangvilla kamaraterem

május 28Szeged, IH

Chieli nem csak zeneszerzőként és zenekar vezetőként ismert, hiszen számos kiváló előadónak készített felvételt és lépett fel velük együtt. A teljesség igény nélkül Celine Dion, Lou Reed, Lionel Richie, Jennifer Lopez, Michael Bolton, Rupert Holmes, Anastasia, Gerald Veasley, Omar Hakim, Eric Marienthal és még sokan mások élvezhették a játékát lemezeiken és koncertjeiken.

Az Android a hazai progresszív zenei szcéna kiemelkedő zenekara. A koncerten az új Wordless Scriptum albumot mutatják be. Hivatalos weboldaluk

Special EFX featuring Chieli Minucci – Twenty Twenty 2 – dupla LP

A Special EFX Zenekar 2022-es stúdió albumát a GR1993 Records, Quality Vinyl Projects label alatt jelentette meg 2023. szeptemberben. Az album kiemelkedő darabja a zenekar 40 éves pályafutásának.

Chieli Minucci ismét kiemelkedő zenészekkel vette magát körül mint pl. Maysa Leak, Jerry Brooks, Gerald Veasley, Ric Fierabracci, Lao Tizer, Jay Rowe, Mino Cinélu,  Philip Hamilton, Eric Marienthal, Joel Rosenblatt, Lionel Cordew, John Favicchia, Antoine Silverman és Lin Rountree.

A dupla LP kiadás három bónusz felvételt is tartalmaz. Ezek közül kiemelkedik a Little Wing Jimmy Hendrix feldolgozás, mely nemcsak Minucci zsenijét dicséri, hanem Maysa Leak is csodálatosan énekel rajta.

Örömmel értesítjük, hogy kiadónk jelentette meg a

Special EFX – Returm to Budapest with Love CD-t

A Special EFX (Chieli Minucci és George Jinda) az akkor még csak néhány éves zenekarként 2 alkalommal is fellépett budapesti Petőfi Csarnokban a kilencvenes évek elején. Magyarként különösen jelentős koncertek voltak ezek George Jinda, azaz Jinda György számára, hiszen Magyarországon született és csak felnőttként vándorolt ki az Egyesült Állomba. Szakcsi Lakatos Béla ekkor lépett fel először a zenekarral. Így ez az előadás ezért is emlékezetes.

Találkozunk a koncerteken!

Djabe zenekar, GR1993 Records

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató