Djabe: Witchi tai to media book 2CD+2DVD
RELEASED: 2015
ARTIST: Djabe
LABEL: GR1993 Records
CATALOGUE NUMBER: GR-111-5
NUMBER OF DISCS: 4
Djabe: Witchi tai to media book 2CD+2DVD

 

Bese Jozefák László (Ellenesúly) ajánlója
 
„Megjelent a jazz / világzene mérföldkövének számító 1998-as Djabe album luxus kivitelű monstre újrakiadása. A Witchi Tai To médiabookba csomagolt négylemezes újrakevert új változata több mint három óra, korábban kiadatlan extrát tartalmaz, a korábban már megjelent egyéb bónuszok: klipek, interjúk, koncertfelvételek mellett. A rendkívüli színész-zenész egyéniség Sipos András, Sipi 1994-ben találkozott az Égerházi Attila vezette Novus Jam együttessel, melynek tagja is lett. Két közös album után 1995-ben „Djabe” néven új projektbe kezdtek. Az 1996-ban megjelent bemutatkozó albumon együtt szerepeltek a korábbi Novus Jam muzsikusai és a későbbi Djabe zenekart alkotó jazz zenészek is. Az igen jól sikerült hanganyag után felmerült az igény a Djabe zenei világának élő bemutatására is, melyhez stabil felállás és állandó tagság szükségeltetett. 1997-ben kezdett el koncertezni az Égerházi Attila – gitár, Sipos András – ének, ütőhangszerek, Barabás Tamás – basszusgitár és Muck Ferenc – szaxofon formáció, mely mára már a Djabe első klasszikus felállásának számít.A különleges zenét már az első 1997-es koncertektől kezdve különleges látványvilág kísérte. A világszínvonalú produkciókat idéző, felsőfokú színpadi látványról a Vari*Lite világítástechnika, valamint a Bakó Gábor táncos-koreográfus-tánctanár vezette tánckar gondoskodott. A Djabe Witchi Tai To turnéjának minden egyes koncertje olyan különleges, átfogó és monumentális látványvilággal rendelkezett, melyhez foghatót hazai körülmények között csak néhány kivételes előadónál, mint például az Omega vagy a Hungarian Pink Floyd Show egyes nagyobb koncertjein lehet megtapasztalni. 1998-ban készült el a Djabe második, együttesként első nagylemeze, mely Jim Pepper elévülhetetlen klasszikusától, a Witchi Tai To című örökzöldről kapta a címét. Sipiék ezen a módon segítették a lemezboltosokat, illetve a Djabéval ismerkedő zenerajongókat, hogy a bandát elhelyezzék a polcokon az előadók és a stílusok között. Az album sztárvendége a Trio Stendhal legendája: Snétberger Ferenc, világhírű gitárművész lett. A második Djabe kiadvány egy erősen átgondolt és kiforrott produkció. Zenei szabadságára jellemző, hogy a Djabe akkori legénysége a Witchi Tai To (és az azt követő Ly-O-Lay Ale Loya) albumon az egyetemesnek tekinthető repetitív „törzsi” ritmusokra harmonizálva bátran ötvözte a különböző kontinensek népzenéjének jellemzőit, bevett dallamformáit és a jó értelemben vett popzene, valamint a populáris jazz és funk stílusjegyeit. Döbbenetes lett a végeredmény.  Megjelenésekor kirobbanó sikert ért el, szinte letarolta a hazai popszakmát. A Witchi Tai To mára már zenei mérföldkőnek, alapműnek számít. Az album Arany Zsiráf díjat kapott jazz / world music kategóriában, mint „Az év hazai világzenei albuma”.

2015-ben, húsz évvel a Djabe indulása után a Witchi Tai To Deluxe mediabook formában ismét napvilágot látott. Az LP méretű, 64 oldalas keményfedeles könyv átfogóan, a teljesség igényével mutatja be ezt a korszakot. Az első CD és az első DVD Barabás Tamás által  újrakevert változatban mutatja meg a a klasszikussá érett album dalait, a DVD-n surround változatban sok rejtett finomságot előhozva az anyagból.  A 2014-ben már önálló kiadványként, előzetesként megjelent DVD-Audio változat a Djabétól már megszokott kétoldalas (DVD-10) lemez, melynek egyik oldala valódi DVD-A (a teljes album 5.1 MLP Surround és 2.0 MLP stereo 24 bit / 96 kHz formátumokban), a második oldal pedig egy szabványos DVD-Video (a teljes album 5.1 DTS Surround, 5.1 Dolby Digital Surround és 2.0 PCM Stereo 24 bit / 48 kHz formátumokban), mely további érdekes extrákat tartalmaz. Ezek egyike, az eredetileg az Enhanced CD-n szereplő Confidence, valamint a Djabe Live 1997 című koncertfilm. Továbbá a korongon helyet kapott még két, az album kiadása után készült videóklip, melyek a Djabe, illetve a Coffee Break című slágerekhez készültek. A második CD, mely a Witchi Tai To Live címet viseli, 1997 és 1999 közötti koncertváltozatokat (köztük a ’98-as márványtermi koncert anyagát), az eredeti CD kiadás bónusz lemezén szereplő eredeti bónusz dalt, és 1998-as próbatermi felvételeket tartalmaz. A második DVD pedig a Witchi Tai To Tour 1998 című klasszikus koncertvideó feljavított változata, mely korábban csak az 1999-ben napvilágot látott VHS formátumban volt elérhető. A rengeteg extra között megtalálhatók még korabeli TV- és rádióinterjúk – rengeteg zenével, továbbá fotóalbumok, az Arany Zsiráf díj átadóünnepsége, a Coffee Break (Dance version) 2015-ös videóklipje, 20 perc a turné főpróbából, valamint az újrakiadáshoz tartozó, átfogó visszatekintő interjúk is. Feltétlen érdemes még kiemelni, hogy Barabás Tamás a basszusgitár mellett hangmérnökként is nagyot alkotott. Olyan szenzációsan keverte akkor is, anno az eredeti- és most a felújított anyagot is, hogy a Witchi Tai To már csak Tamás munkája miatt is érdemes a kiemelt figyelemre.
A Witchi Tai To 2015-ös, 4 lemezes Deluxe újrakiadása borítékolhatóan az év legigényesebb hazai kiadványának fog bizonyulni, mely igen magasra helyezi a lécet a további retrospektív összeállítások előtt. A Djabe egyik csúcsalkotásának ultraigényes újrakiadása kötelező alapmű!”

 

 

 

 

 


Tracklista:

CD 1 – Witchi Tai To 1998 (2013 remaster):

Coffee Break
Ode
Island
Odyssey
Visions After The Rain
Early Morning Snow
Visions Coctail
Desert
Visions
Gallop
Last Vision
Witchi Tai To
bonus:
Visions 1999

CD 2 – Witchi Tai To Live 1997-1999:

Budai Parkszínpad – Westend Zenei Fesztivál 1997:
Djolé
Camel Run
Magyar Rádió – Jazz a Márványteremben 1998:
Ode
Desert
Sorcerer
Monsun
Márványterem
Witchi Tai To
Djabe
Thália Színház – Witchi Tai To Tour 1999:
Island
bonus:
Confidence (Enhanced 1998)
Studio Rehearsal 1998
a, Visions Coctail
b, Island
c, Distant Dance


DVD 1 – Witchi Tai To 1998 (2013 remaster):

Audio:

Coffee Break
Ode
Island
Odyssey
Visions After The Rain
Early Morning Snow
Visions Coctail
Desert
Visions
Gallop
Last Vision
Witchi Tai To
bonus:
Visions 1999
Confidence (Enhanced 1998)

Video:

Djabe Live 1997:

Visions
Camel Run
Desert – Walk
Visions Coctail
Djabe
Confidence
Island
Passage
Gallop
Coffee Break part I.
bonus:
Djabe (video clip)
Coffee Break (video clip)

DVD 2 – Witchi Tai To Tour 1998:

Video:

Visions After The Rain
Ode
Visions
Distant Dance
Djabe
Sorcerer
Message From The Boat
Under Construction
Coffee Break
Desert
Witchi Tai To
Passage
Island
extras:
TV interviews 1998–1999
Reissue interviews 2014
Hungarian Music Award ceremony 2000
Coffee Break (Dance version) (video clip 2015)
Tour production rehearsal 1998
Photo Gallery

Audio:

Radio Interview (Hungarian only)

Total: 78:20

A lemezen szereplő előadók:

Barabás Tamás – basszusgitár, ütőshangszerek
Égerházi Attila – gitár, ütőshangszerek
Muck Ferenc – szaxofon, ütőshangszerek
Sipos András – ütőshangszerek, ének

Snétberger Ferenc – gitár
Szalóky Béla – szárnykürt

 

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató