Panta Rhei 50 + Djabe 30 – Közös jubileumi koncertek!

Debrecen, Kölcsey Központ
2025. április 12. este 7 óra

Budapest, MOMKult
2025. április 14. este 7 óra

2025-ben két debreceni kötődésű zenekar is kerek évfordulót ünnepel. Az 1975-ben indult Panta Rhei 50, az 1995-ben debütáló Djabe 30 évet tudhat maga mögött. Mindkét zenekar magyar zenei élet kimagaslóan színvonalas és meghatározó szereplője. Szalay András a Panta Rhei és Égerházi Attila a Djabe vezetője úgy döntöttek, hogy közös koncerttel ünnepelik meg a kerek évfordulókat.

Mindkét együttes vendégeket is hívott, hogy minél színesebb és izgalmasabb legyen az este.

A Panta Rhei vendége lesz a Rotunda énekegyüttes, a Djabe felkérésére pedig a világhírű amerikai gitáros Chieli Minucci érkezik egyenesen New Yorkból. Őt a Special EFX vezetőjeként ismerte meg a nagyközönség.

Panta Rhei

A Debreceni Egyetem Auditóriumában 1975 tavaszán volt az egyetemen alakult Panta Rhei együttes bemutatkozó koncertje. A debütáló koncerten saját építésű szintetizátorokkal és elektronikus effektekkel bemutatott két rövid Bartók feldolgozás frenetikus sikere rögtön meghatározta a zenekar jövőjét. Az eredeti együttes 1982-ig tartó pályafutása során a magyar egyetemi klubok egyik kedvenc zenekara lett progresszív rock kompozícióival és klasszikus feldolgozásaival. Közben csatlakozott hozzájuk Ács Enikő, akinek a versfeldolgozásaihoz készített zenekari hangszereléseket ma már World Music-ként kategorizálnánk. Egy nagylemez és számos kislemez maradt fenn ebből a korszakból, de az elkészült Bartók album nem jelenhetett meg a Bartók család tiltakozása miatt. A koncertező zenekar feloszlása után 1983-ban az alapitó tagok P.R. Computer néven készitettek egy albumot, Magyarországon elsőként alkalmazva mikrokomputereket a teljes zeneanyagban.

A 2017-ben „megfiatalodva” újjáalakult Panta Rhei célja az volt, hogy a régirajongók mellett a mai fiatalokkal is megismertesse a zenekar különleges zenei világát. A mostani koncerten, a Panta Rhei alakulásának ötvenedik évfordulóján el fognak hangzani – talán utoljára – a Panta Rhei progressziv kompoziciói, a P.R. Computer album legszebb, klasszikus ihletésű darabjai, Enikő versfeldolgozásai, a Bartók feldolgozások, és a Rotunda kórus közreműködésével a teljes Peer Gynt szvit.

A Panta Rhei az alábbi felállásban lép színpadra

Ács Enikő – ének
Kálmán András – billentyűs hangszerek
Milkovics Mátyás – szintetizátorok
Szalay András – basszusgitár, ének
Szalay Dániel – dobok
Szalay Sándor – gitár

Közreműködik a Rotunda Kórus

Djabe

A Djabe Magyarország elsőszámú jazz/world fusion zenekara. akik egyedi zenét játszanak, melyben a jazz keveredik a magyar és a világzene különböző elemeivel. A zenekar első számú komponistája Barabás Tamás, aki talán a legvirtuózabb magyar basszusgitáros is egyben. A Djabe afrikai ashanti nyelven szabadságot jelent. Az alapító, zenekarvezető és komponista Égerházi Attila gitáros ezt a szabadságot elsősorban a zenei stílusok és hangszerelések szabad keverésében értelmezi.

A doboknál a nemzetközi szinten is több szakmai elismerést elnyert, valamint Artisjus-díjas és Grammy-díjra jelölt Kaszás Péter ül, aki Al di Meola World Sinfonia együttesének dobosa volt tíz éven át. A hangszeres játék mellett kiválóan énekel. A 2018 után készült Djabe lemezek egyik jellegzetessége lett Kaszás Péter egyedi énekhangja.
A Djabe trombitása Koós-Hutás Áron többszörös díjnyertes művész, aki több vendégszereplés után 2016 óta állandó tagként erősíti a zenekart.
A billentyűknél a hazai jazzélet elismert zongoristája, Bubenyák Zoltán hallható, aki rengeteg kiemelkedő nemzetközi és hazai művésszel dogozott már együtt.
2024. májusban csatlakozott a zenekarhoz Zana Zoltán szaxofonos, aki EWI játékával is bővítette a Djabe világszínvonalú játékát.

A Djabe 30 éves fennállása alatt számos hazai, valamint nemzetközi díjat és elismerést szerzett.
2000 – Magyar Zenei Díj, az év World Music albuma – Djabe: Witchi Tai To
2001 – eMeRTon díj, az év World Music együttese – Djabe: Update
2004 – Prince Award díj – Djabe:Táncolnak a kazlak
2004 – Surround Music Award jelölés, Los Angeles, USA – Djabe: Sheafs are
2006 – Klaipeda Jazz Festival, Litvánia különdíj
2010 – Breszt Színházfesztiváli Diploma, Fehéroroszország
2011 – Barabás Tamás basszusgitár művész – Artisjus díj
2019-ig a zenekar összes stúdió és néhány koncert lemezét is jelölték a MAHASZ díjára jazz vagy world music kategóriában
2023 – a Before album Fonogram-díj jelölést kapott Az Év Jazz Lemeze kategóriában

2002-től kezdődően 44 országban turnézott vagy vendégszerepelt Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában. A Djabe az egyik legkeresettebb magyar jazz zenekar a nemzetközi fesztiválokon.
2007 óta a Genesis egykori gitárosával Steve Hackett-tel is rendszeresen koncertezik és jelentet meg közösen lemezeket. A romániai Garana fesztiválon 13 000 néző tombolt a Djabe és Steve zenéjére.
2023-ben az amerikai Chieli Minuccival a Special EFX gitárosával kezdtek szenzációs együttműködést. Chieli a MOMkultban is erősíti a nem mindennapi produkciót.

A Djabe zenekarnak kb. 130 fizikai hang- és képhordozója jelent meg hivatalosan.
A Djabe kiadványok nem csak a világszínvonalú zenei tartalomról, hanem a csúcsminőséget képviselő hangzásukról is ismertek. A zenekar vinyl lemezeit rendszeresen használják teszt- és referencia lemeznek különböző szerte a világon High-End és Hi-Fi bemutatókon.

Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Kaszás Péter – dobok, ének
Bubenyák Zoltán – zongora, billentyűs hangszerek
Zana Zoltán – szaxofon

Közreműködik

Chieli Minucci – gitár
Szabó László – szitár, gitár

A koncertekre egy tartalmas egyedi kiadvány is megjelenik. Ebbe a zenekaroktól egy-egy tripla LP és egy-egy CD kerül.

Panta Rhei – The Great Gate of Kiev

Djabe with Chieli Minucci – Without You

Djabe – Art In Tone

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató