Djabe: Slices of Live – Élőképek DVD

A Slices of life lemezünket bemutató turné a zenekar egyik legnagyobb vállalkozása volt. A viszonylag összetett zeneanyagot 2006 folyamán mutattuk be a közönségnek. A turné februárban itthon kezdődött, majd a nyár folyamán Európában és az USA-ban folytatódott, és több mint 50.000 ember látta a zenekart színpadon. Ez volt talán az a műsor, amelyre a legtöbbet próbáltunk. Összesen 27 alkalom volt 2 hónapra elő­irányozva. A teljes lemezt eljátszottuk az első számtól az utolsóig. Mindössze három felvétel hangzott el a Táncolnak a kazlakról és egy gitárdarab a legelső Djabe című albumról. No és persze az angklung. Szép emlékek köszönnek vissza itthonról, Olaszor­szágból, Rochesterből, Prágából, Klaipedából és még számtalan koncert helyszínéről. A turnéról 2007-ben megjelent a Message from the Road című dupla CD + DVD. Ezen a koncertsorozat teljes anyagát bemutattuk. Sok országból válogattuk ki a felvételeket, de a Petőfi Csarnokban megrendezett koncertet félretettük egy külön DVD megjelenésre. Ezért ez a kiadvány kizárólag a budapesti koncerttel foglalkozik, melyet 2006. március 3-án adtunk a Petőfi Csarnokban. A tervek szerint ez a DVD 2007 karácsonyára jelent volna meg, de Sipos András halála miatt a munkálatok háttérbe szorultak, és csak 2012-ben fejeződtek be teljesen, bár már 2006-ban elkezdődött a videofelvétel editálása. Talán most, ennyi idő távlatából még érdekesebb ez a koncert. Az idő megérlelte, mint valami finom bort. A videofelvétel eredetileg 16:9-es képarányra készült, de 4:3-as kamerákkal forgattak. A felvétel összevágásakor úgy döntöttem, hogy nem maszkolom le 16:9-re a filmet. Sok értékes részlet elveszett volna. Viszont a videó zoom belenagyítással is élvezhető. Ezért ennek a koncertnek két képaránya is van. Aki szeretne minden részletet látni, az nézze 4:3-ban, ami egy régi típusú tv-n ideális. Akinek 16:9-es képarányú tv-je van és szereti kitölteni a teljes képernyőszélességet, az nagyítson bele a filmbe, és máris megkapta az eredetileg tervezett képkivágást.

Tracklista:

Intro
Doromb
Üzenet jégvilágból
Sóhaj
Omachule
Hajsza a ménes után
Vízesés
Életképek
Habi városa
Gyerekszoba
Venezia
Virágcsendélet
Tájak – Naplemente a tengerparton
Indiai élmény
Éjszaka Kolkatában
Tulamben
Fátyol mögött

Extras:
Slices of soundcheck

Sigh videó klip
Slices of the day – fotógaléria

A lemezen szereplő előadók:

Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Sipos András – ének, ütőhangszerek
Kovács Ferenc – trombita, hegedű
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek
Banai Szilárd – dobok

Felvételről: Echo vonósnégyes (Éjszaka Kolkatában)

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató