39,00 €
2024 januárjában a Djabe és Steve Hackett formáció az északi sarkkörön túlra utazott és részt vett a Bodo Jazz Open Fesztiválon, Norvégiában. Djabe & Steve Hackett felállásban adtak koncertet a Svömmehallen Scene-ben, majd másnap a Djabe a Dama Di klubban önállóan lépett fel. Sarkvidéki tartózkodásuk alatt egy új stúdióalbumot is felvettek.
„A szervezők a Svömmehallen koncert csarnokot a teljes felszereléssel együtt három napra bérelték ki, beleértve a fellépés napját is. Ez több volt, mint amennyire a próbákhoz szükségünk volt, ezért azt javasoltam, hogy vegyünk fel néhány jamet, hasonlóan ahhoz, amit néhány évvel ezelőtt Szardínián két alkalommal is csináltunk. Sok felvételt készítettünk január 30-án, és az előadás napjának délelőttjén, január 31-én is a Svömmehallenben. Az eredmény ígéretes volt, ezért úgy döntöttünk, hogy befejezzük a felvételeket, és a sarkvidéki improvizációkból elkészítünk egy teljes albumot. Tamás ismét szerkesztett, hangszerelt, kevert, zenélt és producerkedett.
Ráadásként mindkét koncertet soksávos hangtechnikával is rögzítettük. Január 31-én a Svömmehallen Scene és február 1-jén a Dama Di koncertet. Ehhez a kiadványhoz négy szerzeményt adtunk hozzá bónusz élő hanganyagként a Dama Di koncertről, ahol Steve három dal erejéig csatlakozott Djabe-hoz. Ezek közül az egyik a Golden Sand volt.
Az egész ottlét különleges és varázslatos volt, a rendkívül erős szél ellenére.
BodØ az extrém erős vihar miatt a hírekben is szerepelt. Nem hallottál róla?”
Égerházi Attila