DATE: 2022
TIME: 19:00
LOCATION: Arad, Románia - DJABE / A.G. WEINBERGER / ANDROID
DJABE / A.G. WEINBERGER / ANDROID – Jazz / Rock / Blues fesztivál mini turné 2022

Jazz / Rock / Blues fesztivál mini turné
Arad / Debrecen / Budapest

2022. Március 18 – Arad, Ion Slavici Klasszikus Színház, kezdés este 7 óra

Remek hír, hogy márciusban az EMMI támogatásának köszönhetően két remek zenekarral turnézhatunk együtt. A debreceni Android együttessel már koncerteztünk közösen, így a kiváló progresszív rockot játszó muzsikusok biztos sokak számára ismerősek lesznek.
A nagyváradi születésű, erdélyi Weinberger Attila zenekarával, melyet A.G. Weinberger néven ismernek a blues rajongók, most fogunk először közösen dolgozni.
A három különböző műfajban dolgozó együttes, három városban ad közös koncerteket. A különleges, fesztiválszerűen megrendezett estéken a zenekarok kb. 50 perces koncertekkel mutatkoznak be a közönségnek. A fellépés sorozat nem titkolt célja, hogy egymás közönségéhez közel hozzuk a különböző műfajokban tevékenykedő együtteseink zenéjét.

Android
Az Android debreceni prog-rock zenekar több mint 40 éves múltra tekint vissza. Rendszeresen koncerteznek önállóan és fesztiválokon is, számos kiadványuk jelent meg.
Az együttes vezetője és a kompozíciók nagy részének szerzője Tőzsér József billentyűs. A jelenlegi felállás 2018 év elején vált teljessé. 2019-20-ban adták ki az East of Eden Revisited instrumentális albumukat LP, CD, és DVD formátumban. Mai napig ez a zenekar legjelentősebb alkotása. 2021 decemberében jelent meg az Another Midnight Ball CD, melynek LP verziója erre a turnéra érkezik meg. A turné anyagát az East of Eden Revisited és az Another Midnight Ball anyagából állították össze.

Tőzsér József – billentyűs hangszerek
Létmányi István – gitár
Nikolin Zoltán – basszusgitár
Dudás János – gitár
Mező Orbán – dob

További információ a zenekarról

A.G Weinberger
Weinberger Attila 1985-ben a híres Metropol rock együttes tagja lett, majd 1986-ban negyedmagával már megalakította Románia első blues zenekarát, a Transylvanian Blues Community-t, akikkel végig turnézta az országot egészen a ‘90es évek elejéig, amikor megalakította első önálló zenekarát, a Weinberger Blues Machine-t. Ebben a felállásban jelent meg 1996-ban a ‘Good Morning, Mr. Blues’ című album, ami az első blues lemez volt Romániában.
Később Izraelben, Görögországban, Svájcban és az Egyesült Államokban koncertezett.
2000 májusában egy amerikai út alkalmával úgy döntött, hogy kint marad az Államokban.
2006 végén jött vissza, megerősödve egy remek lemezzel – amit teljes egészében Nashville-ben rögzített és a Nashville Calling címet viseli. Ez lett az eddigi legsikeresebb albuma – 68000 példányban kelt el világszerte.

A.G. Weinberger – gitár
Kovács Péter – billentyű/zongora
Patyi Sándor – basszusgitár
Adamecz József – dob
Szabo Zsolt – Hammond B3/Fender Rhodes

További információ – AG Weinberger

Djabe

„A Djabe napjaink egyik legjobb fúziós zenekara a világon.”
Kent Sangster
Executive and Artistic Producer Edmonton International Jazz Festival

Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Barabás Tamás – basszusgitár
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Kaszás Péter – dobok, ének
Nagy János – billentyűs hangszerek

A koncertek az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósulnak meg.

petofi_kulturalis_ugynokseg_logo_feher_honlap_1

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató