1972-ben született Győrben. 13 évesen kezdte meg bőgő tanulmányait. 18 éves korában Mark King (Level 42) hatására elhatározta, hogy basszusgitáros lesz. 19 évesen bekerült az ismert magyar jazz zenekarba, a Tea együttesbe, mellyel 2 CD-t adtak ki és rendszeres szereplői voltak a legrangosabb hazai televíziós show műsoroknak. A Tea színeiben számos ismert hazai előadóművész kíséretében szerepelt. Az egyik legfoglalkoztatottabb hazai stúdió zenész. Otthonosan mozog a hard rocktól a jazzig szinte minden műfajban. A Djabe zenekarral is session zenészként került kapcsolatba, melynek 1997-óta állandó tagja. Basszusgitár játéka, kompozíciói és hangszerelési munkája meghatározó a Djabe zenei arculatában. A zenekar saját hangstúdiójának, a Gramy Recording Stúdiónak 1997 szeptembere óta hangmérnöke. Az ő szaktudását és kreativitását dicséri a Djabe lemezek világszínvonalú hangzásvilága. Több Djabe album hangmérnöki munkáját is írásban méltatták a kiadó partnerének, a londoni Abbey Road Studio-nak a munkatársai. Nem csak a stúdiófelvételek, hanem a koncertek zenei rendezője és hangszerelője is.
A Djabe mellett a European Mantra, a Borlai Gergô Quartet, a Tea és a GM49 zenekar basszusgitárosa.
Világszínvonalú egyedi basszusgitár játékára az egész világon felfigyeltek, és ennek köszönhetően a Fodera Guitars, az Aguilar Amplification és a BOSS támogatott mûvésze.
Díjak
1994 – eMeRTon-díj (Tea együttes)
2000 – Arany Zsiráf-díj (Djabe – Witchi Tai To)
2001 – eMeRTon-díj (Djabe)
2004 – PRince Award (Djabe – Táncolnak a kazlak)
2004 – Surround Music Award nomination, Los Angeles
2011 – Artisjus-díj – basszusgitár művész

A Djabe zenekar tagja
1997 –

1966. április 11-én született, debreceni művészcsaládban. Édesapja festőművész, anyai nagyapja karmester volt. 13 éves korában bátyja hatására kezdett el gitározni, majd gimnáziumi évei alatt klasszikus gitár órákat vett, magántanártól. Az 1982-es Debreceni Jazz Napokon fellépő művészek hatására figyelme az etno és folklór elemeket tartalmazó jazz felé fordult. Különösen nagy hatást tett rá az Oregon együttes, elsősorban Collin Walcott ütőhangszeres és Ralph Towner gitárjátéka, a CoDoNa trio, valamint az Egberto Gismonti és Nana Vasconcelos duó. 1983-ban alapította Gesztelyi Nagy Judit fuvolással a Novus Jam együttest, melyben osztálytársai vettek részt: Karvaly Tibor hegedűn és Rácz Tamás gitáron játszott. Ez a formáció a ’80-as évek közepén nagy sikerrel szerepelt Debrecenben és több díjat is nyert. A klasszikus, etno és jazz keveréket játszó zenekar 1994 és 1995-ben két CD-t is megjelentetett, Profilok és Debrecen Élő címmel. Az utóbbit a zenekar a 25. Debreceni Jazz Napokon rögzítette. A zenekar ekkorra az alábbi összeállításban lépett fel: Gesztelyi Nagy Judit – fuvola, Sipos András – ének, ütőhangszerek, Égerházi Attila – gitár. 1995-ben Sipos András és Égerházi Attila új zenekar alapítását határozta el, egy közérthetőbb és színvonalasabb zenei produkció létrehozása érdekében. 1996-ban megjelent a Djabe – Djabe című bemutatkozó albuma, melyen szerepeltek a korábbi Novus Jam muzsikusai és a későbbi Djabe zenekart alkotó jazz zenészek is: Barabás Tamás – basszusgitár, Muck Ferenc – szaxofon, Kovács Ferenc – trombita. A Djabe formáció második lemeze, melyet elsősorban Égerházi Attila komponált és hangszerelt, Arany Zsiráf díjat kapott jazz/world music kategóriában, mint „Az év hazai világzenei albuma”. A Djabe zenekar későbbi produkciói is rangos elismerésben részesültek, hiszen az Update című album eMeRTon díjat kapott, a Táncolnak a kazlak pedig nemzetközi Prince Award elismerésben részesült, és Los Angelesben Surround Music Awardra jelölték a legjobb extra tartalom kategóriában. A Djabe zenekar közel ötven kiadványának végezte produceri munkáját. A Djabe a hazai zenei élet jelentős szereplőjévé nőtte ki magát, egyedi jazz és world music elemeket keverő különleges muzsikájával. Napjainkban az együttes kiemelkedő külföldi jazz fesztiválok meghívottja. A Djabe formációval fellépett számos rangos nemzetközi jazz fesztiválon, összesen 42 országban. Égerházi Attila a Djabe zenekar mellett szerzőként és előadóként is szerepelt Muck Ferenc, Gesztelyi Nagy Judit és Kovács Ferenc CD-in. 2009-ben Kovács Ferenccel közösen készítették a magyar borvidékeket külföldön népszerűsítő Wines of Hungary című film zenéjét. 2008 óta a Djabe zenekar vezetőjeként rendszeresen koncertezett Steve Hackettel a Genesis gitárosával, akinek a Genesis Revisited II. és az Out of the Tunnel’s Mouth albumain is játszott. Partnerei voltak még a színpadon Gulli Briem, Ben Castle, John Nugent, Malik Mansurov, Oleg Butman, Dresch Mihály, Tóth Viktor és sokan mások.
Zenészi munkája mellett sikeresen ellátja saját lemezkiadójának igazgatói feladatait, mellyel más, élvonalbeli jazz és klasszikus művészek lemezeinek kiadását és menedzselését is felvállalta.

Díjak
1984 – Amatőr Zenekarok Országos tehetségkutatója – I. helyezett (Novus Jam)
2000 – Arany Zsiráf-díj (Djabe – Witchi Tai To)
2001 – eMeRTon-díj (Djabe – Update)
2004 – PRince Award (Djabe – Táncolnak a kazlak)
2004 – Surround Music Award nomination, Los Angeles (Djabe – Sheafs are Dancing)

A Djabe zenekar tagja
1995 –

Koós-Hutás Áront a zenekedvelők már több formációban is láthatták kisebb és nagyobb, hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt. Napjaink egyik legkeresettebb fiatal trombitása 2008-ban megnyerte a Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyét, s jelenleg többek között a Budapest Jazz Orchestra szólistáinak sorát erősíti, illetve az underground körökben nemzetközileg is ismert Pannonia Allstars Ska Orchestra trombitása. Dolgozott már együtt a legismertebb magyar előadókkal, és az évek során pedig olyan nagy, nemzetközileg elismert nevekkel lépett egy színpadra, mint Brian Culbertson, Tony Lakatos, Erik Truffaz, Tommy Víg, a Genesis-ből jól ismert Steve Hackett, a The Rolling Stones zenekarral is együtt dolgozó Tim Ries, Joan Faulkner, Joe Lovano és Raul Midón.
Tehetségének és zenei nyitottságának köszönhetően a rengeteg magyar rendezvény mellett megfordult több nemzetközi fesztiválon is, mint például a Hágai Jazz Fesztivál, a Casablanca-i Jazzablanca Fesztivál, a Graz-i Nyári Jazz Fesztivál, a Nisville Jazz Fesztivál, a Garana Jazz Fesztivál, a Novi Sad Jazz Fesztivál. A fiatal trombitás 2014-ben hazánkat képviselte az I. világháború 100. évfordulójára létrehozott nagyszabású nemzetközi kezdeményezésben, melyre a híres olasz jazztrombitás, Paolo Fresu kérte fel.2015-ben a Jazzma.hu által szervezett szavazáson az ‘Év Jazztrombitása’ címet nyerte el.
Különböző zenei stílusokban való jelenléte sokszínű, nyitott személyiségét mutatja, azonban az irányzatok, melyekben zeneileg igazán ki tud teljesedni, az a most elkészült lemezanyagában mutatkozik meg. Bemutatkozó albuma, mely az E.T. Project nevet viseli, dalai igazi különlegességét az egyedülálló elektronikus, kozmikus hangszínekkel való fűszerezettség adja. A bemutatkozó album hat dala egy univerzális filozófián alapuló történetet mond el, s teszi ezzel is izgalmassá a zenei élményt a hallgatók számára.
Zenésztársait körültekintően válogatta maga mellé, akikkel 2014-ben a casablancai Jazzablanca Festival-on olyan neves előadók mellett léphetett színpadra, mint Joss Stone, az Electro Deluxe, Stacey Kent. A szakma kiválóságai alkotják zenekarát: szerzőtársa, s a zenekar billentyűse Milosevits Mirkó Milán, basszusgitáron Kolta Gergely kíséri, az egyedi hangzást adó EWI-n Zana Zoltán, a dobokon Oláh Gábor, a vokális, rap vonalat az underground körökben igazán ismert Zeek viszi. Az E.T. Project album egy dalában különleges közreműködőként hallható a fantasztikus Sena is, illetve a nótákat összekapcsoló történet Farkas Olga tolmácsolja a lemezén. Moog Morning, illetve Milk and Honey című szerzeményei a 2015-ös Jazzy Dalverseny döntőjébe kerültek, ahol az utóbbival Áron elnyerte a legjobb szólistának járó díjat.
A Djabe régi-új tagja, Koós-Hutás Áron többszörös díjnyertes trombitás, aki 2008 és 2010 között rendszeresen szerepelt a zenekar koncertjein (Hágai Jazz, grazi Nyári Jazz Fesztivál, a Nisville Jazz Fesztivál, a Garana Jazz Fesztivál, Slovenj Gradec, Prága, Kréta stb.). Elsősorban Kovács Ferenc helyetteseként lépett színpadra, de 2010-ben rendszeresen együtt is játszottak a Djabe előadásain. A Djabe 15 DVD-n és az In the Footsteps of Attila and Genghis dupla CD-n is látható és hallható.
2016-ban részt vett a Djabe 20 éves jubileumi koncertjén és ismét a zenekar tagja lett.

Díjak:

2008 – Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Verseny, I. helyezett
2015 – Jazzma.hu, „Év Jazztrombitása” díj

A Djabe tagja
2008 – 2010, 2016 –

Kaszás Péter, a többszörös díjnyertes dobos, énekes és dalszerző végigdobolta elmúlt 25 évét Magyarország számos kiváló zenekara kötelékében, és játszott a jazz veterán Mike Mainieri budapesti fellépésén is. 2009 óta Kaszás a Grammy-díjat nyert gitáros, Al Di Meola zenkarának tagja, és a világot bejárva számtalan zenei hírességgel – mint Gonzalo Rubalcaba és Maraca – lépett színpadra. Kaszás hangja és stílusa jellemzően érzékeny, lelkesedéssel teli, igaz és hű érzelmességéhez. Szerzeményei minden részletükben a modern mintázatát viselik, megérintve a remény univerzális témáját, a magányt, románcot és tettvágyat.
Három évesen Kaszás végignézte Buddy Rich dobos és jazz legenda előadását, nem máshol, mint a Muppet Show-ban. Az élmény egy életre meghatározta pályáját. 6 évesen már klasszikus ütőhangszeres tanulmányait – marimbán és vibrafonon – folytatta zeneiskolában, majd 11 évesen megkapta első dobfelszerelését. De még ekkor, és azóta is éneke és dalszerzői tálentuma (melyet 10 évesen csillogatott először) az, mely megragadja mind a hallgatóság, mind a szakma nagy neveinek figyelmét. Miután 15 évesen megvillantotta ritmusérzékét egy nemzetközi dob show-n a fiatal Kaszás nem sokkal később elnyerte az Arany Dobverő-díjat. 2005-ben újabb díjat nyert a Yamaha Dalszerzői Versenyen Tokióban, első helyezést érve el, majd 2009-ben az Artisjus-díjat is magáénak tudhatta, magyar kortárs szerzőként kiemelkedő teljesítményéért.
2007-ben Kaszás a világhírű Berklee Zenei Főiskola ösztöndíját nyerte el, ahol Terry Lyne Carrington és Dave Samuels irányítása alatt tanulhatott. Az elmúlt 15 évben rengeteg felvételen szerepelt. Karrierjének egyik fontosabb állomásaként Al Di Meola Latin Grammy-díjra jelölt albuma, a The Pursuit of Radical Rhapsody említhető, ahol Peter Erskine, Charlie Haden, Mino Cinelu, Gumbi Ortiz, Fausto Beccalossi, Barry Miles és Victor Miranda is partnerei voltak. Kaszás olyan prominens jazz fesztiválokon és helyszíneken is fellépett, mint a Montreaux-i Jazz Fesztivál, North Sea Jazz Fesztivál, Marciac Jazz Fesztivál, Drezdai Jazz Fesztivál, Montreál Jazz Fesztivál, Curacao Jazz Fesztivál, Gent Jazz Fesztivál, Ronnie Scott’s London, Casino de Paris, a milánói és tokiói Blue Note és még számtalan más helyen.

Díjak:
2005 – Arany Dobverő-díj
2005 – Yamaha Dalszerző Verseny, Tokió, első helyezett
2009 – Artisjus-díj

A Djabe tagja:
2016 –

Bubenyák Zoltán – billentyűs hangszerek

A billentyűknél a hazai jazzélet elismert zongoristája, Bubenyák Zoltán hallható, aki rengeteg kiemelkedő nemzetközi és hazai művésszel dogozott már együtt.

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató