Sipos András – zenész, színész

1954-2007

1954 március 14-én született Budapesten. 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Gyermekkorában tangóharmonikán, később dobszerelésen tanult. A hetvenes években fordult figyelme a kézi ütőhangszerek felé. Hamarosan autentikus játékával a legjobb magyar djembéssé nőtte ki magát. Tanítómestere Babatünde Olatunji volt. A színészet és a zenélés 1998-ig együtt volt jelen az életében. A Macumba nevű ütőhangszeres együttesével – melyet Bubik Istvánnal és Ruzicska Tamással alapított – jelentős sikereket ért el. Játszottak az LGT, az Illés és a Neoton együttesekkel is. A legendás színész-zenekarnak is meghatározó tagja volt. Felejthetetlen alakításai voltak a Vígszínház és a Pesti Színház zenés darabjaiban (Fekete Péter, Dzsungel könyve) és játékfilmekben (Csacsacsa, Üvegtigris 2.).
1994-ben csatlakozott Égerházi Attila Novus Jam zenekarához. Két lemez megjelentetése után 1996-ban megalapították a Djabe zenekart, mellyel számos hazai és külföldi díjat és jelölést kaptak. 1998-tól kizárólag a zenélésnek élt. 2007-ben bekövetkezett haláláig összesen 20 országban lépett fel a zenekarral, melynek sikereiben meghatározó szerepe volt.

Kovács Ferenc – hegedű, trombita, ének

1957-ben született Budapesten. Édesapja Munkácsy díjas szobrászművész volt, édesanyja festőművész. A Liszt Ferenc Ének-zene Tanárképző Főiskolán végzett. Ének, szolfézs és trombita tanári diplomát szerzett. Pályája során számos kortárs alkotóműhely munkájában vett részt. Alapító tagja volt a Budapest Ragtime Bandnek, mellyel 15 évig dolgozott. 1994 óta dolgozik a Balogh Kálmán Gipsy Cymbalom Banddel, melynek egyre inkább meghatározó tagja. A nemzetközi sztárok küzül dolgozott többek között Balanescuval, Steve Hackettel, David Murray-vel, Hamid Drake-el és Archie Sheppel is, aki azt nyilatkozta róla, hogy „A világ egyik legjobb hegedűse, aki emellett úgy trombitál, mint Miles Davis.” 2009-ben megbízást kapott Mészáros Márta, „Utolsó jelentés Annáról” című filmjének zenei anyagának elkészítésére. 2001-ben jelent meg a hazai zenei életben legjelentősebb önálló produkciója, a Magony CD és ennek előadására felállított zenekara. A kortárs parasztbarokk zenét játszó Magony zenekar az egyik legegyedibb magyar zenei formáció, kompozíciói a magyar népzenéből, a jazzből és a kortárs zenéből egyaránt merítkeznek. Már a Djabe zenekar első, 1996-os lemezének aktív közreműködője volt, majd 2001-től 2016-ig a zenekar állandó tagja, meghatározó szólistája. Nem csak autentikus, népi gyökerekre visszavezethető hegedűjátéka, hanem karakteres énekhangja is fontos hordozója a Djabe magyaros zenei világának.

Banai Szilárd – dobok

1978-ban született Cegléden. Zenei pályáját szülővárosában kezdte csellistaként. Több év csellótanulás után fordult a dobolás felé, amihez erős ösztönzést adott édesanyja ütőtanári hivatása. Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsesszdob szakán diplomázott kitűnő eredménnyel. Már pályája elején lehetősége volt a hazai dzsesszélet legkiemelkedőbb alakjaival játszani. Többek között Pege Aladárral, Binder Károllyal, Birta Miklóssal és a Stúdió 11-gyel. Állandó vendége az évente megrendezésre kerülő dobos fesztiváloknak. Napjainkra elismert, közkedvelt előadóvá vált, akit szívesen hívnak különböző műfajú együttesekbe. 2001 és 2016 között volt a Djabe dobosa. Külföldi fesztiválok alkalmával a legnagyobb világsztár dobosok is őszinte elismeréssel nyilatkoztak Szilu teljesítményéről. 2008-ban megkapta a Magyar Ütőhangszeres Kultúráért Alapítvány Arany Dobverő díját.

Muck Ferenc – szaxofon

1956-ban született a Baranya megyei Lánycsók községben. Diplomáját 1978-ban szerezte a Liszt Ferenc Zongoraművészeti Főiskoláján, klarinét szakon. Kiemelkedő oktatói referenciái mellet a mai napig is számos intézményben végez tanári munkát: a Hang Szín Tér Művészeti Iskola, a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola és a Kodolányi János Főiskola is tanári karában jelenleg is aktív. de több éven keresztül oktatott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz tanszékén is. Pedagógiai érdemeiért 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntette ki. Zenei karrierje során több száz lemezen és koncerten szerepelt, többek között az LGT, Tankcsapda és Hungária zenekarokkal. A 80-as évek óta visszatérő és visszavárt vendége számos nemzetközi jazz fesztiválnak: sikerrel lépett fel többek között Strassbourgban, Bécsben, Grazban, Helsinkiben és Tallinban. Muck Ferenc számos díj birtokosa: 1991-ben és 1992-ben is eMeRTon-díjat nyert, valamint 1990 és 1994 között „az év legjobb popszaxofonosa” címet is birtokolta. 2000-ben Arany Zsiráf-díjat nyert a Djabe zenekarral végzett munkájáért, továbbá két aranylemezzel is büszkélkedhet. A Muck Trio és a Groupensax formációk vezetője, illetve a nemzetközi fesztiválokon közismert Bluesberry formáció állandó tagja. Djabe tag: 1997-2000

Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek

1973-ban született Egerben. Alap- és középfokú tanulmányait már Győrben végezte. A budapesti Liszt Ferenc Akadémiát 1998-ban fejezte be. Klasszikus zeneszerzés és zongora tanulmányai mellett 13 éves kora óta foglalkozik jazzel. 1997 óta tagja a Tea zenekarnak. A Friderikusz és a Luxor Show-n kívül számos jazz, pop, könnyűzenei darabok és hangszerelések, valamint TV és színházi produkciók zenéi fűződnek a nevéhez. 2001 és 2016 között volt a Djabe billentyűse. A Djabe koncerteken szóló zongora betéteiben gyakran kalandozott klasszikus hangzások felé is, amely mindig üdítő színfoltja az előadásoknak. Steve Hackett, a Genesis gitárosa, aki rendszeres közreműködője a Djabe koncerteknek, a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott Kovács Zoltán játékáról. Aktív zenészi pályája mellett zenepedagógusi munkát is vállalt Győrben.

Nagy János – zongora

Zenei tanulmányait a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskolában, és a Váczi Gyula zeneiskolában kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán folytatta jazz-zongora, zeneszerzés szakon. Tanárai Süle László, Farkas Mihály, György Ákos, Gonda János, Binder Károly és Faragó Béla voltak. 1990-1991-ben a debreceni református Kántorképzőben tanult, Berkesi Sándor növendékeként. A főiskola elvégzése után Dévai Tibornál folytatott klasszikus zongora tanulmányokat. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének 2011-től tanára. Az Etüd Zeneművészeti Szakközépiskolában is oktat 2012-től. 2008-ban felkérték az alapfokú jazz-zongora főtárgy és a zongora melléktárgy tantervének megírására. 2012-ben megjelent Jazz-zongora I. című iskolája. 2013-ban szintén az MZMSZ felkérésére kidolgozta az alapfokú jazz-zongora oktatás módszertanát. 2010-óta a Balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor művészeti vezetője. Saját trióját (Hard Line Trió, később Nagy János Trió néven) 1994-ben alapította. Tagja többek közt a Monamo és a European Mantra zenekaroknak is. Djabe tag: 2016-2022

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató