Djabe / Steve Hackett: Sipi emlékkoncert 2DVD

14 

A Djabe zenekar 2007. november 30-án, András napján minden idők egyik legjobb koncertjét adta Budapesten a Petőfi Csarnokban. Az előadás apropója sajnos egy szomorú esemény volt, mégpedig az egyik alapító tag, Sipos András elvesztése. Sipi 2007. szeptember 14-én tragikus hirtelenséggel hunyt el. A zenekar tagjai mindent beleadtak a játékukba társuk emlékére, akinek szellemisége végig jelen volt a színpadon. A koncertet a Djabe mellett Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa is jegyzi, aki saját költségén utazott el Budapestre. A közönség egy külön Steve Hackett akusztikus blokknak is tapsolhatott. Az előadás során sok zenészbarát is színpadra lépett. Dresch Mihály szaxofonon, Balogh Kálmán cimbalmon, Said Tichiti ütőhangszereken, Budai Sándor hegedűn és Németh Ferenc énekes. A koncert, ahogyan Steve fogalmazott, dicsőséggé változtatta a tragédiát. A vendégművészekkel a Djabe és Steve olyan zenei szintézist hozott létre, mely egyedülálló minőséget képvisel a zenei életben. A négyórás műsorban a népzenétől a pop, rock, és jazzen át egészen a klasszikus hangvételig hömpölygött a zenefolyam, melyet a fellépők átszellemült örömmel és tehetséggel adtak elő. A közönség többször is felállva, vastapssal ünnepelt. A dupla DVD-n helyet kapott a koncert teljes anyaga, továbbá sok extra. Az egyes lemezen megtekinthető Sipi egyik utolsó koncertje a zenekarral, melyet a szerbiai Nišben, a Nišville Jazzfesztiválon rögzített a szerb televízió.
A kettes lemezen található a Sipi koncertről készített félórás dokumentum film, melyben a koncert főszereplői nyilatkoznak az előadásról és az utána eltelt időről. >>

Product Description

 

Érdekelhetnek még…

  • Djabe: Köszönjük, Sipi! CD

  • Djabe / Steve Hackett: Sipi emlékkoncert 2CD

    12 
  • Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató