Djabe: Live in Edmonton 2LP

33,00 

2019 nyarán a zenekar észak-amerikai turnén vett részt. Az előadások közül kiemelhetjük a Washington DC, Kennedy Center színháztermében adott teltházas koncertet, a 8. alkalommal történő visszatérést Rochester International Jazzfest rendezvényére New York államban, valamint a zárófellépést a kanadai Edmonton International Jazz fesztiválon. A zenekar egybehangzó véleménye szerint az edmontoni fellépés sikerült a legjobban, ezért elhatározták, hogy az ott készült felvételt megjelentetik. A Djabe két, különböző számokból álló, teljes koncertet is adott, ezek kerültek fel a dupla albumra.

Product Description

2019 nyarán a zenekar észak-amerikai turnén vett részt, ahol önálló koncerteket adott, valamint fesztiválokon játszott. Az előadások közül kiemelhetjük a Washington DC, Kennedy Center színháztermében adott teltházas koncertet, a 8. alkalommal történő visszatérést a világ 10 legnagyobb jazz fesztiválja között számontartott Rochester International Jazzfest rendezvényére New York államban, valamint a zárófellépést a kanadai Edmonton International Jazz fesztiválon. A zenekar egybehangzó véleménye szerint az edmontoni fellépés sikerült a legjobban, ezért elhatározták, hogy az ott készült felvételt megjelentetik. A Djabe két, különböző számokból álló, teljes koncertet is adott, ezek kerültek fel a dupla albumra.

További információ: Facebook.com/djabeworld

“Live in Edmonton” bizonyítja hogy a Djabe miért az első számú fúziós zenekar Magyarországon. A nyitószámtól kezdődően a hallgató egy nagyon jól kidolgozott koncertfelvételt kap, nagyszerű hangszeres játékot izgalmas hangszerelésekkel és energikus szólókkal. Nagyon üdítő ilyen erős és minőségi koncertfelvételt hallgatni, úgy, ahogy az akkor elhangzott.
A Djabe többször is fellépett Edmontonban mindig világszínvonalú fúziós zenét játszva. A közönség nem csak elégedett volt, hanem többet és többet szeretett volna kapni.
Gratulálok a legutóbbi kiadványhoz, egy újabb ékes adalék a nagyon impozáns Djabe katalógushoz, ami bizonyítja, hogy napjaink egyik legjobb fúziós zenekara a világon.”

Kent Sangster
Executive and Artistic Producer Edmonton International Jazz Festival

A lemezen szereplő előadók

Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek, ének
Kaszás Péter – dobok, ének
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Nagy János – billentyűs hangszerek

Tracklista

LP1

Side A (23:33)
Flow
Return to Somewhere
Distant Dance
Butterfly

Side B (23:48)
Deep Lights
White Bears
Edmonton

LP2

Side C (23:36)
Lava Lamp
Turtle Trek

Side D (23:45)
Bubble Dream
Witchi Tai To
Saskatchewan Water
Buzzy Island

Érdekelhetnek még…

  • Djabe: Flow CD

    Djabe: Flow CD

    15,00 
  • Djabe - Live in Edmonton 2CD

    Djabe: Live in Edmonton 2CD

    14,00 
  • Djabe: Flow DVD-Audio

    Djabe: Flow DVD-Audio

    15,00 
  • Djabe: Overflow CD+DVD

    Djabe: Overflow CD+DVD

    18,00 
  • Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató