DATE: 2021
TIME: 19:00
LOCATION: Budapest, Hungary
Djabe: The Magic Stag lemezbemutató koncert a Budapest Jazz Clubban, 2021. június 5-én! 2021

4 éven belül 5-ik albumát jelentette meg a Djabe zenekar Angliában!

Djabe – The Magic Stag
CD+DVD, 2LP, Master tapes, Digital Download, Streaming

Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Nagy János – billentyűk
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Kaszás Péter – dob, ének
vendég művészek
Muck Ferenc – szaxofon
Szabó László – szitár
Karvaly Tibor – hegedű

A Djabe a magyarországi zenekarok közül egyedülálló módon 4 éven belül már az ötödik lemezét jelentette meg Angliában. Ezúttal nem Djabe & Steve Hackett név alatt adta ki az albumot az egész világon ismert Cherry Red Records, hanem az előadó kizárólag a Djabe. Ezzel óriási lépést tett előre az őt megillető pozíció kivívására a nemzetközi zenei életben.

A fentiek nem jelentik azt, hogy Steve ne szerepelne az albumon, hiszen a lemez koncepciója és a címadó dal szövege neki és feleségének köszönhető. A Hackett házaspárt és alkotó párost Égerházi Imre: Magyar mondák, legendák című festménye ihlette a The Magic Stag megírására. Ezzel el is indították egy határozott úton a Djabe zenei és kreatív arculatáért felelős alkotókat. Barabás Tamás és Égerházi Attila elhatározták, hogy a magyar népzenei kincs minél több elemét beépítik a címadó Csodaszarvas szerzeménybe, és törekednek a világzenei elemek felhasználására a többi kompozíció esetében is. Az albumot pedig a 2003-ban nemzetközileg is nagyon sikeres Táncolnak a kazlak mintájára, Égerházi Imre festményeinek koncepciójára, az alkotások „megzenésítésére” építik. Az életmű alapos áttanulmányozása után teljes egyetértésben választották ki az albumban szereplő további festményeket, melyekhez az egyes szerzemények köthetők.

A lemez 11 kompozíciót tartalmaz, melyből 9 zenéjét Barabás Tamás szerezte, egyet pedig közösen Égerházi Attilával. Az album záró darabja, az Uncertain Time pedig Égerházi szerzeménye. Az alkotók között ott találjuk Pély Barnát is, aki a másik énekes dal, a Down By The Lakeside szövegét jegyzi. A dupla vinyl kiadás egy 12-ik kompozíciót is tartalmaz Sári’s Dream címmel, mely Égerházi, Barabás, Hackett szerzemény.

A felvételek ötvözik a progresszív rock, a jazz, a világzene és a magyar népzene elemeit. Külön izgalmas, hogy a brit rock történet egyik legnagyobb alakja, a Genesis egykori gitárosa találta ki a koncepciót és tisztelgett a magyar monda kincs előtt. Sok kritikus szerint ez a Djabe legjobb, de mindenképpen az egyik legjobb albuma.

A Cherry Red Records a lemezt, az új felvételeiket kiadó, Esoteric Recordings labelen keresztül jelentette meg. A kiadót a kifejezetten igényes fizikai kiadványok jellemzik. Az elegáns papírtokos, úgynevezett digipak csomagolásba a CD mellett bekerült egy DVD is, mely az album teljes anyagát tartalmazza nagyfelbontású (24 bit/96 kHz) surround és sztereó hangban, továbbá a zenekar 2019-es turnéján rögzített koncert videókat, egy 2020. áprilisi karantén videót valamint egy vadonatúj, Égerházi Imre festőművészről készített dokumentumfilmet is. A 32 oldalas bookletben megtalálhatóak a kompozíciókat ihlető festmények, és rengeteg érdekes információ és fotó az album keletkezésével kapcsolatban.

A kiadó beharangozójában kitér arra, hogy a Djabe napjainkban a világ egyik legkiválóbb progresszív/jazz/világzenei fúziós zenekara. Magyarországon kívüli ismertségük és elismertségük többek között a legendás Genesis-gitáros, Steve Hackett szereplésével létrejött közös albumoknak és koncerteknek is köszönhető.

A zenekar tagjai Barabás Tamás (basszusgitár), Égerházi Attila (gitár, ütőhangszerek), Koós-Hutás Áron (szárnykürt, trombita), Nagy János (billentyűk) és Kaszás Péter (dobok, ének). Zenéjükre a progresszív rock, a jazz és a world music stílusok vannak a legnagyobb hatással, új albumuk inspirációjaként pedig, Attila édesapjának, Égerházi Imrének festményei szolgáltak.

Az ezredfordulóra Égerházi Imrét az Alföld egyik vezető mestereként tartották számon. Festészete és művészi szervezőtevékenysége, valamint az alkotói közösségek és alkotótársak iránti elkötelezettsége elismerést hozott számára Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt. Az ő munkája, az ő élete ihlette a The Magic Stag (Csodaszarvas) szövegét, zenei világát valamint a teljes album zenei anyagát.

Steve Hackett nem csupán a címadó kompozíció szövegét írta feleségével, Jo Hackettel karöltve, de narrátorként, valamint hét számában gitárosként is szerepel az albumon. A The Magic Stag további vendégszereplői között találjuk a Steve Hackett zenekarában játszó Rob Townsend tenor szaxofonost és a tar legnagyobb géniuszának tartott Malik Mansurovot. Régebbi Djabe tagok, mint Muck Ferenc szaxofon és Karvaly Tibor hegedű szintén szerepet kaptak. A zenekar két éve dolgozik Szabó Lászlóval, Attila régi barátjával, aki az albumon szitáron és gitáron közreműködik a Power Of Wings varázslatos hangulatában.

A Djabe az albumot Budapesten június 5-én mutatja be, a Budapest Jazz Clubban este 7 órától. A koncerten az album hazai vendégművészei is közreműködnek majd. A világjárvány miatt a külföldi muzsikusok szerepeltetésére sajnos nincs lehetőség.

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató