Djabe: Overflow - 4 track Reel-to-Reel Tape
RELEASED: 2019
ARTIST: Djabe ft. Steve Hackett
LABEL: GR1993 Records
CATALOGUE NUMBER: GR-136-4
NUMBER OF DISCS: 1
Djabe: Overflow – negyedsávos magnószalag

A 2018-as MOMkultban rendezett surround koncertet a Djabe zenekar rögzítette, és a 2019. márciusi surround turné alkalmából negyedsávos magnószalag formátumban is megjelentette.

A Djabe 2 – 3 évenként tart surround koncert sorozatot, melyet mindig nagy érdeklődéssel kísér a közönség és a szakma is egyaránt. A 2016-ban megújult felállásnak ez volt az első térhangzású műsora. Az apropót elsősorban a 2018-ban megjelent új stúdió lemez, a Flow szolgáltatta. A zenekar a teljes egyórás albumot eljátszotta. A maradék időben elsősorban a vendégként meghívott Gulli Briemmel (dob, Mezzoforte) közös Djabe repertoárból adtak ízelítőt. Ebben a részben elhangzott a This Is Not America és Life Is A Journey – The Sardinia Tapes albumról a Buzzy Island is.

A negyedsávos mester szalag a teljes koncertet tartalmazza egy kompozíció kivételével. A DVD-hez képest mindössze a Lava Lamp maradt le.

A felvétel RTM nyersanyagra készült, 18 cm-es műanyag orsón, matricázott papírdobozban kerül forgalomba.

Side 1 | 47:00

1. Flow
2. Turtle Trek
3. Another Dive
4. Free Fallin’
5. Bubble Dreams
6. Angklung In The Garden (Party)
7. Curved Mirror

Side 2 | 47:00

8. Life Spirit
(incl. Witchi Tai To, Island, Desert)
9. Deep Lights
10. White Bears
11. Before Surgery
12. Hang Drum Song
13. This Is Not America
14. Return To Somewhere
15. Buzzy Island

Közreműködő zenészek:

Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Nagy János – billentyűs hangszerek
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Kaszás Péter – dob, ének, ütőhangszerek
Gulli Briem – ütőhangszerek, dob

Bese Jozé írása az albumról

A Djabe zenekar, -a szokásos sztereo turnék mellett- időről-időre szokott tartani egy-egy kiemelt surround előadást vagy surround koncertsorozatot is, melyet mindig nagy érdeklődés kísér a közönség és szakma részéről is. A 2016-ban megújult felállásnak 2018-ban jelent meg az első önálló stúdióalbuma, így adta magát, hogy az eddig két kontinenst érintő lemezbemutató turnén túl, a „Flow című album anyagára épüljön a jelenlegi formáció első térhangzású műsora is.

A Flow album surround lemezbemutatójára, különleges térhatású koncertjére 2018. szeptember 18-án került sor a budapesti MOMkult színpadán. A Djabe visszatérő vendégének számító Mezzoforte dobos, Gulli Briem szereplésével megvalósult speciális előadásra a zenekar teljesen körbeépítette hangtechnikával a nézőteret, mely által a közönség egy gigantikus, csúcsminőségű házimozi-rendszer kellős közepén érezhette magát. A surround lemezbemutató koncert természetesen rögzítésre került, melynek anyaga a 2019. márciusi surround turnéhoz időzítve, CD+DVD formátumban jelent meg.

A plusz hangszeressel és vetítéssel kísért kétfelvonásos műsorban a Djabe a teljes Flow albumot eljátszotta. A gondosan vágott 5.1-es koncertfilm egyik főszereplője Kaszás Péter, akit mindenféle szögben láthatunk a dobfelszerelése mögött énekelni. Ráadásul Barabás Tamás hangmérnök kiemelkedő surround keverésnek köszönhetően minden hang és hangszer jól kivehető és elkülöníthető, így Peti dobolása is hangsúlyosabb szerepet kaphat, ha a felvétel nézője-hallgatója épp az ő játékára fókuszál. A mozi két másik főszereplője Barabás Tamás basszusgitáros és Koós-Hutás Áron trombitás, szárnykürtös, akik kihasználva az álló pozíciójukat, látványos átéléssel játsszák végig az egész előadást, amit az „Overflow” film jól elkapott pillanatokkal mutat be.

A Flow dalain felül ismét előkerült néhány kompozíció Gulli Briem és a Djabe eddig kialakult közös repertoárjából is. Különleges, hangszeresen kibővített formában, speciális koncertverzióban hallható a „Buzzy Island, melyet eredetileg a Genesis legendás gitárosával, Steve Hackett közreműködésével, még csak öten rögzítettek Szardínia szigetén, a „Life Is A Journey – The Sardinia Tapes” című stúdióalbumra, de Budapesten már két dobossal és Nagy János Jancsa izgalmas billentyűs témáival adtak elő.

Ismét elhangzott Gulli „Hang Drum Song” fantáziája; továbbá a Djabe bulik elmaradhatatlan angklung improvizációja, beleszőve a MezzoforteGarden Party”-jának dallamait; valamint ismét élvezhető David Bowie djabésített formában előadott klasszikusa, a „This Is Not America” is. Barabás Tamás koncertről-koncertre változó basszusőrülete ezúttal a „Before Surgery” nevet kapta, mely a szokásos fantáziadús, kedélyes virtuozitásról tesz tanúbizonyságot, ráadásul még a felvételen keresztül is átüt az ereje.

Mindezeken túl Égerházi Attila gitáros egy akusztikus szettben foglalt össze néhány korábbi Djabe koncertfavoritot. Többek között ebben hallható Jim Pepper örökzöldjének átdolgozása is, a 2019-es tavaszi turné egyik albumának –egyben a Hifi Show 2018 lemezszenzációjának- címadó tételének, a „Witchi Tai To”-nak dallamai is. A ráadásban felhangzott „Lava Lamp” sokadik alkalommal kerül kiadásra. Azonban a „Forward” album klasszikusa sosem válik unalmassá, mindig újabb és újabb verzióban hangzik fel, újabb és újabb ötletekkel dobják fel a Djabe virtuózai és aktuális sztárvendégei. Az Overflow esetében sincs ez másként, nem meglepő módon a Lava Lamp aktuális koncertváltozata igen jól illeszkedik a Flow kompozíciói közé is, mint eddig minden korábbi alkalommal az aktuális verziói.

Az elegáns, szemet gyönyörködtető hárompaneles digipak csomagolás egy CD-t és egy DVD-t tartalmaz. A CD-re felkerült a Flow album összes kompozíciója, valamint néhány további felvétel Gulli Briem közreműködésével. A DVD a koncert teljes anyagát tartalmazza, két felvonásban; a sztereó mellett természetesen surround hangsávval is.

A DVD-n extaként még megtekinthető az „Another Dive” screen filmje, valamint az Awakening City” Columbus Jazz-hajón rögzített koncertfelvétele, mely a New Dimension Update formáció első fellépésén készült, 2016. október 26-án. A bónusz koncertfelvétel kiválóan szemlélteti, hogy milyen nagy utat tett meg az elmúlt időszakban a Djabe legénysége, hogy milyen magas fokra fejlesztették a régi-új tagok a már kezdetekkor is élményszámba menő közös muzsikálást.

Jancsa billentyű-témáira külön érdekes odafigyelni, mert olyan hihetetlen jó dolgokat játszik a régi, részben billentyűs hangszerek nélkül rögzített dalokban is, ami tanítanivaló. Egyedi, a sablonokat messze elkerülő, agyas, okos futamok. Mégis, Jancsa játéka ennek ellenére kellemes, könnyű hallgatnivaló és pontosan mindig pontosan odaillő, ami az adott harmóniához és hangulathoz passzol. Koós-Hutás Áron is évről-évre egyre jobb. Nem véletlen, hogy szólistaként már olyan Kossuth-díjas legendákkal is színpadra léphetett, mint Balázs Fecó vagy Szörényi Levente. A Barabás-Briem-Kaszás ritmusszekció továbbra is remekel. Szinte még meg sem melegedtek a vitrinekben az „It Is Never The Same Twice”, illetve a „Life Is A Journey – The Budapest Live Tapes” koncertfilmek és koncertlemezek, a fantasztikus hármas ismét csodát művelt a közös dalokban. Ezzel együtt az Overflow legfőbb erénye, hogy természetes formában, a maga természetes közegében, koncert közben mutatja be, milyen szépen összeérett zeneileg a Djabe együttes 2016 őszén indult New Dimension Update-felállása.

Égerházi Attila producerként ismét magasra helyezte a lécet. A gyönyörű fotókat (Mernyó Ferenc, Temesvári Gergely és Török János Cyr fényképeit) felvonultató kiadvány még a rendkívül jól sikerült „Live In Blue” sorozatot is felülmúlja. Az átlagember fülei számára is könnyen feldolgozható térhatású hangsáv etalonként is megállja a helyét. A koncertfilm pedig kifejezetten szép, sokszor alaposan megkomponált képekkel operál. A nagyon vágások jók, a közeliek szinte mindig azt mutatják, akit kell. Ez alól talán csak a „Curved Mirror” számít kivételnek; mint megtudtam, technikai hibából kifolyólag: a koncert közben valamiért leállt, kikapcsolt az egyik kamera. Így annál az egy szerzeménynél csak többi kamera felvételeiből lehetett csak vágni. Utóbbit, -valamint a stúdióalbum első három szerzeményét: Flow, Return To Somewhere, Another Dive– kifejezetten érdemes a Flow album DVD-Audio változatán szereplő korai koncert-videókkal, az akkori verziókkal összevetni. A 2018. május 19-én, a Budapest Jazz Club színpadán rögzített sztereó lemezbemutató előadáshoz képest óriási a fejlődés, egyben élvezetesek a különféle verziók kisebb-nagyobb eltérései is.

A Djabe kiadványai esetében stabil papírforma, hogy minden, minden tekintetben kimagasló. Az Overflow csodálatraméltó anyagát látva és hallva nem kétséges, hogy Djabe zenekar és Gulli Briem sokadszorra is remekelt. A két korong egy különleges surround koncertnek állít emléket, a DVD pedig remekül vissza is adja a surround élményt a DTS 5.1 hangsáv segítségével. Erről a produkcióról csak a legmélyebb tisztelettel lehet nyilatkozni. Az „Overflow már most, február elején is a 2019-es év albuma cím egyik esélyes várományosa nálam. Remélem másoknál is az lesz…

Copyright © Gramy-H Kft. Minden jog fenntartva!. | 1092 Budapest, Ráday u. 40. | djabe@djabe.com | Adatvédelmi tájékoztató